2016. december 12., hétfő

Télikert a nappaliban

Télikert szoba építés és gyártás
Családi ház szobájában kialakított télikert

Családi ház átépítése


A hatvanas-hetvenes években tucatszám épültek az ország minden pontján a magyar építészeti hagyományoktól idegen, úgynevezett sátortetős házak.

Az épületek nagy része azóta elavult, felújításra szorul. A korszerűsítés a legtöbb helyen a ház teljes átépítésével jár, míg másutt csak kisebb-nagyobb változtatásokkal.

Ez utóbbi cél – meghagyni a jót, a még használható, de változtatni a kényelmetlenen – vezérelte a sátortetős családi házak átalakítását.

Az átalakítás egyik konkrét esete, amikor a három és fél szobás, hagyományos elrendezésű házhoz korábban száz négyzetméter télikertet építettek, ahol mediterrán és trópusi növények tenyészthetők, nem csak hobbiból, de akár megélhetési céllal is. Az ilyen adottságokból kiindulva kialakítható az az elképzelés, hogy a nappaliban is mediterrán hangulat legyen télen-nyáron. Ha a telek adottsága engedi, akkor a déli fekvésű szoba fala kibontható és akár ötven négyzetméternyi télikert is építhető elé.

Egyik megoldás, ha tölgyfavázas, három oldalról hőszigetelt üvegezésű télikerttel teljesen megváltoztatjuk a ház arculatát. Ha a sátortetőt nyeregtetőre cseréljük, akkor a családi ház tetőtere is teljes egészében beépíthetővé válik. Ide kerülhetnek fel a gyerekszobák illetve a gyerekek részére kialakított háló és játszószobák.

A földszinten az éléskamra megszüntetésével a régi típusú fürdőszoba tágassá alakítható
.
Érdekes megoldás, ha a kerti épületek ajtaját és ablakait a télikert nyílászáróihoz illőre cseréljük és a kert udvari részén pergolát építhetünk, melyre a mediterrán télikerti hangulatnak megfelelően kivit futtathatunk.

2016. november 12., szombat

Ilyen növényeket ültess a télikertbe és teraszra

Télikert növény építés
Növények télikertben termesztve

Milyen növényeket termesszünk a beépített teraszon.


A teraszbeépítés és a télikertgyártás tervezésekor szeretnénk környezetünkben sok virágot és zöld növényt nevelni, és azt szeretnénk, ha a téli fagyok beköszöntével is gyönyörködhetnénk bennük. A következő növényeket lehet és érdemes a télikertekben és teraszbeépítésben nevelni, termeszteni: Agapathus africanus, Cassia marilandica, Gloriosa superba, Punica granatum, Dahlia pinnata, Pinus mugo, stb.

Bougainvillea glabra növény termesztése (Murvafürt)


  • Brazíliából származik,
  • fénykedvelő,
  • közepesen igényes.

Tövises ágú, ovális, fényes zöld levelű kúszócserje. Jelentéktelen virágait szíves-tojásdad, élénk lila virágzati falevelek ölelik körül. Ezek az átütő színű, nyáron tömegesen megjelenő falevelek adják a növény díszértékét.

A mediterrán vidékeken szabadon is termesztik ezt a növényt, nálunk azonban a télikertben vagy beépített teraszon kell átteleltetni. Dézsás nevelésre „Alexandra” fajtája a legalkalmasabb. Ez rövidebb szártagú, nyáron virágzó, falevelei fénylő bíbor lilák.

Augusztus végén dugványozással szaporítható. Nagyon lassan és nehezen gyökeresedik. A gyökerek kifejlődéséig a dugványokat és növényeket neveljük, meleg, napos helyen, rendszeres öntözés mellett. A tavaszi, nyár eleji hetekben tápoldatot is adjunk neki.

Késő ősztől tavaszig 5-8 C-on tároljuk, a növény kellemesen érzi magát a télikertben, csak 3 hetenként öntözzük.

Ilyen növényeket ültess a google szerint a beépített télikertbe és teraszra, hogy kellemes környezetben tölthessük el a szabadidőnket. Milyen növényeket termesszünk a télikertben és beépített teraszon, nyáron és télen teleltethetünk is, ha sok növényünk és virágunk van, a télikertben ápolhatjuk és gondozhatjuk is őket. További érdekes és hasznos témák: beépítés, dísznövény, fa télikert, házilag, kertészkedés, növények, növény gondozás, télikert építés.

2016. szeptember 22., csütörtök

Komposztálással készített tápanyag a télikertben

Komposztáló üvegház és télikert
Komposztáló a kertben
Növényeink és kertünk szépsége a trágyázáson is múlhat


A tereprendezés, a teraszbeépítés és a télikertépítés a virágok, fák és cserjék ültetésével, telepítésével fejeződik be.

A talajvédelem a talaj rendszeres művelése, trágyázása. A trágya, a növények tápanyagának beszerzése az esetek túlnyomó többségében körülményes vagy drága. A műtrágya pedig nem helyettesítheti a természetet, a télikert növényeinek természetes tápanyaggal való ellátásával.

Házilag is lehet a kiszedett gyom- és kultúrnövényekből, lehullott falevelekből trágyát készíteni, ezt a műveletet komposztálásnak nevezzük.

Növények komposztálása a kertben, télikertben


A beépített terasz és a télikert nem feltétlenül alkalmas a komposzt halom elhelyezésére, a termelődő gázok veszélyesek, ezért a kert egyik eldugott szeglete a legalkalmasabb erre. Első lépésként a kertben kiásunk egy 1,5-szer 1 méteres, kb. harminc-negyven centiméter mélységű gödröt. Az elkészült gödröt jó erősen belocsolják, hogy a víz 2-3 cm vastagságban álljon. Ezután a gödörbe az összegyűjtött füvek és falevelek egy részét 30 cm vastagon bedöngölik, megszórják pétisóval, szuperfoszfáttal, jól meglocsolják és lefedik 5 cm vastag morzsalékos földel, majd a földet ismételten meglocsolják. Ezt addig folytatják, amíg az összes komposztálandó növényt be nem döngölték. A legfelső földréteg vastagsága legalább 10 cm legyen.

2016. szeptember 10., szombat

Csatornázás a télikertben és beépített teraszon

Terasz télikertépítés víz, akvárium
Akvárium a beépített teraszon

A teraszbeépítésnél a szennyvíz elvezetéséről is gondoskodni kell


A télikert tervezésénél figyelembe kell venni, hogy milyen szabadidős tevékenységre fogjuk használni a plusz szobát, illetve a hely adottságainak figyelembevételével, szükség van-e az esővíz elvezetésének megoldására.

A szennyvíz elvezetése

A szennyvizet függőleges, ún. ejtővezetékek szállítják el az egészségügyi berendezési tárgyaktól (pl. a mosdótól). Az ejtővezetékek az alapvezetékbe kötnek be, amelyek a terasz padlószerkezete alatt a talajban szállítják tovább a szennyvizet, lejtéssel a szennyvízgyűjtő csatorna felé. A fő alapvezeték lehetőleg a közműbekötő helyiség padlója alatt fusson, mert ekkor ide egy ellenőrzőakna is beépíthető. Az ellenőrzőakna és az utcai szennyvízgyűjtő csatorna között vezet a bekötőcsatorna.

2016. július 15., péntek

Üvegből készült kerítés

Télikert üvegkerítés terasz medence
Télikert és üvegkerítés a medence körül
Teraszbeépítés és télikertépítés után a kertet is tegyük rendbe


A kellemes környezet megteremtése a kertben úgy lehetséges, ha a télikert vagy a terasz megfelelő harmóniába, szimbiózisba kerül kertünkkel. A beépített terasz lényege, hogy a napsütés zavartalanul betölthesse otthonunkat a téli időszakban. A kertben való pihenésnél jól esik, ha megfelelő módon elszeparálódunk szomszédjainktól, ugyanakkor a kerítés lehetőleg ne keltse a bezártság érzetét, ere az egyik megoldás az üvegből készült kerítés.

Egy áttetsző vagy átlátszó üvegből készült kerítés, mögötte a kert növényeinek színfoltjaival, már önmagában is különleges. Alkalmas módszer arra, hogy széltől védett helyet alakítsunk ki a szabadban, vagy a konyhakertet elválasszuk a gyeptől. Meggondolandó, hogy ez a berendezés egészen átlátszó vagy csak fényelosztó legyen, vagy olyan üvegből készüljön, amelynek felülete mintás.

Nyers tükörüvegből készül az ún. szekurit, amelynek fajtái között van átlátszó fehér vagy részben bronzos árnyalatú vagy különféle mintás felületű. Minthogy ez az üvegfajta, mint biztonsági üveg alkalmas a beépítésre, betonlábazattal kerítések céljára is felhasználható. Az üveget tartó betonfal vastagsága 20-30 cm, alapozási síkja a fagyhatáron van. A befogadó horony szélessége 35 mm, amelyet célszerűen kemény műanyag hab beépítésével alakíthatunk ki. A méretre gyártott üvegtáblákat megrendelhetjük télikertgyártóktól is.

  • Az üveget a horonyba helyezzük, és két oldalról szilikonnal tömítjük.
  • Az üvegtáblák illeszkedése mellett min. 4 mm légrést kell hagyni.
  • A biztonságérdekében erősebb típusú, huzalbetétes idomüveg fajtákat használhatunk kerítés készítéséhez.

2016. június 30., csütörtök

Virágok és díszcserjék a kertben

Kerttervezés virágok
A sokszínű kert gyönyörködtet

Kertrendezés a télikert és a kert találkozásánál


Télikert építésénél fontos szempont, hogy megfelelő és kellemes átmenetet biztosítsunk otthonunk, a télikert és a kert között. Az ízlésesen kialakított és megfelelően gondozott kert és beépített terasz jó hatással van pszichénk egészségére is, de természetesen esztétikai élményt is nyújt.

A kertrendezéshez sokan nem mernek hozzákezdeni, mert nem ismerik a különböző virágokat és nem tudják, hogy melyik fajtát ültethetik a kertbe, lássunk néhány tanácsot ezzel kapcsolatban.

A virágok közt érdemes megkülönböztetni az egynyárikat és az évelőket. Az egynyári virágokat minden évben magról újra kell vetni. A kert díszítésére legalkalmasabb egynyáriak: oroszlánszáj, őszirózsa, estike, hajnalka, mályvarózsa, fátyolvirág, rezeda, bársonyka, zinia, díszbab.

A virágágyak beültetésekor, ha több fajt és fajtát ültetnek egymás mellé, vigyázni kell a színek harmóniájára. Ilyenkor célszerű kiválasztani azt az alacsony növésű alapnövényt, amelyből a legtöbbet ültetik majd, s ezt lehet kisebb – nagyobb foltban más színű és magasabb növésű virágokkal tarkítani. Jó színhatást kelt egymás mellett például a kék és a rózsaszín, a sárga és a kék, a narancssárga és a fehér.

Nem ajánlható, hogy a kertben reprezentatív, díszkerti virágokat, pl. szalviát és kannát ültessenek. Ezek harsogó színe nem illik bele az üdülőtelki kert , a télikert, beépített terasz színharmóniájába.

A 15-20 cm magasra növő virágokat 20-25 cm, a 30 centiméternél magasabbra növőket 30-40 cm sor- tőtávolságra ajánlatos ültetni.

2016. június 16., csütörtök

Játszóudvar a kertben, télikertben

Télikert terasz játék gyerek
Játszószoba a télikertben

A teraszon is biztonságban lehet a gyermek


A kisgyerekek számára játszóhelyet, játszóudvart kell kialakítani. A kert, a télikert vagy a beépített terasz erre alkalmas, de célszerű figyelembe venni a következő szempontokat:

  • a játszóterületet olyan helyen jó kijelölni, ahol a gyermek mindenkor szem előtt van, ugyanakkor ez őt ne feszélyezze a játékban,
  • az elhelyezett és megépített játékok kössék le a gyermek figyelmét,
  • a játékok balesetet ne okozhassanak,
  • a terület védve legyen a tűző naptól,
  • a gyermek növekedésével, korának megfelelő játszóudvarrá lehessen átalakítani.
  • A télikert vagy terasz átalakításánál gondoljunk gyermekünk igényeire is, az üvegház nem mindig alkalmas a játszótér kialakítására, de a pergola alatt kiváló erre a hely.

A játszóudvar, játszótér berendezése lehet homokozó, lengőhinta, mérleghinta, mászóka, csúszda, pancsoló.
A homokozót célszerű téglával, vagy beton szegéllyel körülhatárolni és a homokozó játékok számára polcos falat építeni.

A lengőhinta székére minden esetben védőláncot kell szerelni.

A pancsoló legfeljebb 50 cm mélységű legyen, és olyan kiképzésű, hogy abban a vizet naponta cserélni lehessen. Természetesen az itt említett játszóeszközökön kívül, még sok-sok más játék építhető, vagy elhelyezhető a játszóudvaron.

A jól megépített télikertben, megfelelő technológiával, elektronikai eszközök, játékok is beépíthetőek.

2016. június 9., csütörtök

Futtassuk növényeinket állványokra

Kert fa kerítés téli nyári
Meghitt hangulat a kertben

Saját készítésű növény lugasokkal díszíthetjük a télikertet, üvegházat

 

A télikertekben és üvegházakban, legyártásuk után, a betekintés ellen védő kerítések, falak és pergolák nemcsak a kíváncsi tekintetektől védenek, hanem futó- és kúszónövényekkel borítva igen tetszetősek is.

Árnyékukban a forró nyári napokon is elviselhetőbb a déli hőség. A gyorsan növekvő kúszónövények, pl. a folyondár egy év alatt több métert nő és szép színekben virágzik. A növények kúszásának elősegítésére a legmegfelelőbb megoldás a rácsoknak a falhoz rögzítése.

Az a tévhit, hogy kúszónövények a házat szivaccsá változtatják, megalapozatlan, sőt ha a ház vizes talajon áll, a kúszónövények a nedvességet felszívják és az a lombokon keresztül elpárolog. A télikert és üvegház alapzatának szárazon tartására megfelelő megoldás az ültetésük.

Bizonyos növényeknél néhány évig tart, míg a rácsozatot a buja növényzet elfedi, ilyenkor a rácsozat alakját még gondosabban kell megtervezni. Nézzünk néhány ilyen rácsozatot, melyet nem kell legyártatnunk, mi magunk is elkészíthetjük.

Védőfal betekintés ellen


A fából készült szerkezet méreteit szabadon választhatjuk meg, a szabadon álló szerkezet alapját 3x4 cm gyalult fenyőlécből készítsük. A stabilitás érdekében a keret nagysága kerettartó nélkül nem haladhatja meg a két négyzetmétert.

Elkészítése egyszerű:


  • A gyalult ácslécekből álló keret egyes részeit bekenjük ragasztóval és összecsavarozzuk
  • A keretek belső részét négyszögletes lécekkel erősítjük, ezekre szögezzük fel a gyalulatlan lécekből készült fonatot.
  • A sarkokat rétegelt lemezből készült háromszögletű darabokkal utólag erősítjük meg.
  • Alapozzuk, fessük le a kívánt színre.

Léckerítés


Az üvegházhoz, télikerthez ideális ilyet építeni. Egyszerű deszkákból és lécekből könnyen elkészíthető.
A 2x4 cm-es léceket vízszintesen a falra szegezzük. Hogy az esővíz lefolyhasson róla, 30 cm-enként függőlegesen átfúrjuk őket. A felül hegyesre vágott deszkákat felcsavarozzuk, és kész a virágfuttatásra alkalmas kerítés.

2016. május 26., csütörtök

Dísznövények termesztése a télikertben és üvegházban

Növény a télikert teraszbeépítés
Télikerti kertészkedés

A vegetatív növényszaporítás

Sok növényből hajtásaik, rügyeik, leveleik és rizómáik felhasználásával mesterséges eljárás segítségével új növényt nyerhetünk. Így kapunk például a dugványozással fajtiszta és egységes növényállományt. A télikert és üvegház, esetleg a fűtött beépített terasz remek hely a növényszaporításhoz.
A dugványok hátránya, hogy a magoncokhoz képest csekély a növekedési erejük, előnyük viszont az, hogy korábban virágoztathatók. E tulajdonságuk figyelembevételével sikerült korán virágzó, mini dísznövényeket előállítani.

Ennél a szaporításmódnál sportok (rügymutációk) keletkezhetnek és növényújdonságokat nyerhetünk.
Számos növényen növekedése során ún. szaporítószervek fejlődnek, amelyeket jól felhasználhatunk új egyed nyerésére.

Gumók (Begóniák, Gloxiniák). A gumóosztódás egyik módját, a sarjgumóképzést a Begonia socotrana-nál találhatjuk meg.

A rizómák vagy gyöktörzsek (Zantaedeschia) sok elágazása arra utal, hogy később azokból önálló növények lesznek.

A télikertépítés vagy teraszbeépítés után, ha infrafűtés gondoskodik a mediterrán klímáról, természetes módon is képezhetünk délszaki növényeken is sarjakat. Természetes sarjképzés: hajtások képződnek, amelyek meggyökeresednek (Chrysanthemum). Nephrolepis félig föld feletti indákat hoz, ezek végein fiatal növények fejlődnek. Föld feletti indákat nevel a Chlorophyphytum.
Sarjképzés: a száron fejlődnek a fiatal növénykék, gyökereik erősödnek és a lassan elsorvadó anyanövényre tapadnak (Bromeliaceae, Pandanaceae).

E felsorolt szaporítószervek képződése a kertésznek is érdekében áll. Kialakulásuknak a virágképződés visszaszorítása kedvez. Ezért az anyanövényeken képződő virágszárakat ki kell metszeni.
A télikertben nevelt dísznövények és virágok egész évben gyönyörködtethetik gazdáikat.

2016. május 16., hétfő

Állványozás a télikertépítésnél

Állvány építéshez gyártáshoz
Professzionális építési állvány
Teraszbeépítésnél és felújításnál fontos a szakszerűen kivitelezett állvány

Mielőtt a télikert, terasz vagy lakóház homlokzatán bármilyen munkába fognánk, tisztáznunk kell többek között azt is, hogy hogyan érhetők el veszély nélkül a homlokzat egyes részei, és milyen előkészületekre van szükség ahhoz, hogy a munkát gyorsan és akadálytalanul elvégezhessük.

Az eresz-, illetve gerincmagasságtól függ, hogy milyen állványt célszerű választani, vagy lehetséges-e létráról dolgozni. Földszintes épületek, szabadon álló vagy átriumházak, télikertek esetében gyakran kétágú létráról is elérhetők az esővízcsatornák, a homlokzat legmagasabb elemei. Földszintes, nyeregtetős épületek esetében még a gerincmagasság is csak kb. 5 m.

Hagyományosan az állványok részei: állványpadló, deszkatábla, korlát- és lábdeszka, pallórögzítő kapocs, deszkatábla-rögzítő kapocs, lábdeszka-rögzítő szerelvény. A szabványos állványok méreteiről több táblázatot is találhatunk.

A szabványon kívüli állványokat, valamint azokat, amelyekre iránytervek nem készültek, számítással kell megtervezni. A terveknek a terhelésnek, illetve igénybevételnek megfelelő csomóponti kötéseket, anyagokat és keresztmetszeti méreteket kell tartalmazniuk.
Télikert esetében az állványok megtervezéséért a tervező, kivitelezéséért a kivitelező felel.
Tekintettel ara, hogy az állványok helytelen méretezése, összeépítése és elbontása a munkát végzők, sőt a környezetében tartózkodók számára is életveszély forrása lehet, nem szabad jelentőségüket alábecsülni. Ha mégis úgy döntünk, hogy nem a télikert gyártóját és építőjét bízzuk meg az állványépítéssel, hanem saját kezűleg látunk hozzá, az elkészült állványzatot, egy kétszintes épület esetében mindenképpen ellenőriztessük hozzáértő szakemberrel.

2016. április 27., szerda

Redőny készítése a télikertbe és beépített teraszra

Redőny télikert terasz építés
A télikerti árnyékolás egyik módja

Ha nincs módunk gyártatni, saját kezűleg készítjük

A télikertek és beépített teraszok árnyékolása alapvetően fontos kérdés, mert az elégtelen árnyokoló berendezések alkalmazása túlmelegítheti a növények „lakóhelyét”. A télikertgyártással és építéssel, teraszbeépítéssel foglalkozó szakemberek kiváló minőségű modern árnyékoló rendszereket készítenek igény szerint. Amennyiben nincs lehetősége megterveztetni terasza, télikertje árnyékolását, az alább leírt módon saját kezűleg is megoldhatja.
Praktikus, több éven keresztül használható redőnyt készíthetünk az ablakra közönséges papírból. Ez a redőny védelmet nyújt a túlzott napsütés, a kellemetlen utcai világítás és a sokszor túlságosan kíváncsi szomszédok ellen. Papírredőnynek a legalkalmasabb a vékony, de erős papír, pl. vastag csomagolópapír. Szép redőnyt csinálhatunk színes, pettyes könyvkötőpapírból. Az egyes íveket fehér növényi ragasztóval ragasztjuk össze.
Fenyőfából két lécet készítünk elő: a felső léc vastagsága kb. 15 mm, az alsó lécé kb. 5 mm. A papír alsó végét növényi ragasztóval ragasztjuk az alsó léchez. Az egész papírt harmonikaszerűen összehajtogatjuk, a hajtogatás szélessége kb. 35 mm.
A papír felső szélét növényi ragasztóval a felső részhez ragasztjuk.
A lécek végétől tíz-egynéhány centiméter távolságra két, egymásra merőleges nyílást fúrunk a két felhúzó szál áthúzásához. Az összekötött szálak végére kulcskarikát teszünk. A redőny felhúzása után a karikát a falba vert szögre akasztjuk.
A télikertben és beépített teraszokon az ablak alakjától függően választjuk ki a redőny felfüggesztésének módját. Az egyik ilyen mód, hogy az ablak felső falába vagy a mennyezetbe két kampót helyezünk. A másik módszer, mely a nem nyitogatott ablakszárnyak esetében optimális megoldás árnyékolásra, ha az ablakszárnyba csavarunk két tartócsavart.

2016. március 24., csütörtök

Télikerti bútorok: hintaszék-nyugágy

Berendezés beépített terasz télikert
Kényelmes pihenés a télikertben
A télikertépítés és tervezés utolsó fázisa a berendezés. Hogy kényelmesen pihenhessünk a beépített terasz magányában vagy éppen társaságában, megfelelő bútorok beszerzéséről is gondoskodnunk kell. Sok télikertet kombinált módon készítenek és terveznek meg a tulajdonosai. Ez azt jelenti, hogy a nyílászárók megnyitása után a kertünk és télikertünk a nyári időszakban egységet alkothat.
A kerti bútorok és a télikerti bútorok visszatérő problémája a tartósság. A szél hatása, a változó csapadékviszonyok, páratartalom, a napsugárzás ellen bárhogy impregnáljuk, bármilyen gondosan festjük be, nem tudunk tartós védelmet nyújtani. Különösen jól látható ez az ülőbútorok esetében, amelyek használat közben mindenképpen kissé megereszkednek, a kapcsolataik fellazulnak és átáznak. A nedvesség hatására felduzzadt fa a napon gyorsan kiszárad, összehúzódik és végül a ragasztott kapcsolatok szétszakadnak.
A fent említett okok miatt a télikertek számára az acélcsövekből készült kerti bútorok a legtartósabbak. A csövek előnyös jellemzőit a hintaszék-nyugágy példáján mutatjuk be, amelyet különösen erős, igénybevételeknek ellenálló szerkezettel kell elkészíteni.
Az egész szerkezetet varrat nélküli acélcső egyetlen darabjából készíthetjük, és hajlítás után a legmagasabb pontján hegesztjük, össze. A csövet satuban hidegen hajlítjuk meg. A hajlítást lassan, túl nagy erő alkalmazása nélkül végezzük. A mellső részen behelyezzük az ülés kereszttartóját.
A textilanyag zsebszerűen összevarrt felső részét a szerkezet tetejére ráhúzzuk. Az anyagot teljes szélességében átvetjük az ülés kereszttartóján, és alulról rúddal megfogjuk.
Az szerkezetet érdemes bevonni korrózióálló alapozófestékkel, majd megszáradás után zománcfestékkel, hogy télikertünk esztétikus berendezési tárgya legyen.

2016. március 15., kedd

Télikert vagy átriumkert a kültéri teraszon

Télikert építése előtt tervezés
Infrasugárzóval fűtött átrium kert a lakóházban

Télikert fajták: átrium pálmaház

A lakás és a kert között a legszorosabb funkcionális kapcsolatot az átriumkert, a télikert adja. Átriumkertnek a félig vagy teljesen körülépített olyan belső kertet nevezzük, amely a nappaliból közvetlenül megközelíthető. A legintimebb szabadtéri kert, jó időben kedvenc tartózkodási hely. Ha emeletes átriumházat vagy télikertet építenek, a növények telepítésekor az emeleti ablakokra is tekintettel vannak.

Kert és épület összhangja 

Az átriumkert, a lakáshoz épített üvegház, annak szerves része. Különös gondot kell fordítani igényes kialakítására. Ez a kert szoros kapcsolatban áll az épülettel, ezért már eleve úgy kell megtervezni a falfelületeket, hogy azok növeljék használati értékét és ezzel az ingatlan szabadpiaci árát is.
A tetőkertek és télikertek a nap bizonyos szakaszában árnyékoltak lehetnek, így célszerű világos színű burkolatokat alkalmazni. A falakon a kerttel összhangban tervezett plasztikai alkotást is el lehet helyezni. A kertnek többféle funkciót kell ellátnia, legyen hely a meghitt pihenésre, a napozásra, esetenként az étkezésre. A beépített terasz irodalmi szalonként is működhet, a kültéri tető teraszon pedig infrafűtéssel teremthetünk kellemes környezetet a vendéglátáshoz.

Kültéri terasz beépítés - növényház

A kert korlátozott méretei miatt a térbe illő alacsony növényeket kell telepíteni, hogy elférjenek a kerti bútorok is. A terület nagyságától függően választhatunk lombot adó díszfákat is, rendszerint csak egyet. A kisebb kertekben általában egy darab oszlopos növekedésű örökzöld növényt helyezünk el, mint vezérnövény. Az asztal, székek elhelyezésével a fa körül helyben kialakított alkalmi kültéri kávézóhelyet a hidegebb napokon sötétsugárzó kültéri infrapanelek kihelyezésével fűthetjük kellemessé.

2016. március 1., kedd

Télikert és üvegház berendezése üvegbútorral

kültéri terasz fűtés
Az üveg bárszekrényt a fűtött teraszra is tehetjük
Házunkat, lakásunkat otthonosabbá tehetjük a saját kezűleg készített bútorokkal. A télikertbe, beépített vagy kültéri teraszra, üvegházba természetesen üvegből készült bútorok illenek. Ha nyitott térben gondolkodunk, infrafűtés alkalmazásával gondoskodhatunk a kellemes ott-tartózkodásról.

A magunk készítette bútorok előnyei, hogy formaalakításuk kötetlenebb, gyakran ötletesebb és főleg nem szokványos. A nyitott polcok, akár készen vettük, akár otthon készültek, üvegfalakkal, tolóajtókkal vagy nyitható szárnyakkal kedvező látványt nyújtanak, és a portól is jobban védenek. Kialakítás kérdése, hogy hány mezőt üvegezünk be, akár középre, akár alul. Az üvegfajtától is sok függ. Füstszínű üveg nyugodt felületet ad, a mögötte elhelyezett tárgyak hatását csökkenti. Ha azonban azt akarjuk, hogy a homloküvegek feltűnőbben érvényesüljenek, díszített üveget kell alkalmaznunk. A modern alakítású belső terekben drótüveg is elképzelhető. Igényeink természetesen függenek a télikert vagy terasz méretétől, a nyílászárók formájától és a fűtési opcióktól is.
Állványszerű polcokat üvegajtókkal ellátni ismert, egyszerű eljárás. Ehhez a kereskedelemben kapható szokásos nyílópántokat használjuk, krómozott felületű simákat vagy sárgarézből készülteket. A kereskedelemben kapható számos vasalás alkalmas e célra.
Pontos méretet veszünk, és kiszabjuk a táblákat, majd lecsiszoljuk a tábla éleit. Az üvegkereskedelemben méretre szabott táblákat is készíttethetünk, lecsiszolt élekkel. Az üvegek fúrását magunk is elvégezhetjük. A fúrt lyukaknak 2-3 mm-rel nagyobbnak kell lenniük, mint amilyen vastag csavarokat akarunk használni.
Hogy az üveglap homlokzatán a nyílópánt lapja ne hasson zavaróan, egy megfelelő formára vágott fémlapot helyezünk az előrészre. Ez a pánt előlapjával egyenlő nagyságú, és azt lefedi. Az üveg és a fémfelület közé vékony, mintegy 2 mm vastag gumialátétet vagy hasonlót helyezünk. A belső oldal felől behelyezzük a csavart és kívül rácsavarjuk az anyát.
Az elkészült bútorok jóvoltából művészi színvonalra emelhetjük beépített teraszunkat, télikertünket, üvegházunkat.

2016. február 22., hétfő

Télikert, mint konyhakert?

Egyre népszerűbb az üzleti célú kertészkedés a télikertben

Kárpátalján a gazdasági válság hatására az emberek találékony megoldásokkal próbálnak pénzt keresni. Az egyik legjobb megoldás, a fűszernövények termesztése a házhoz épített télikertben. Termeszthetünk babérlevelet, bazsalikomot, petrezselymet, kakukkfüvet, rozmaringot, borsos mentát, majoránnát.

Télikertben termesztett fűszerek
Fűszerkert, télikert - növénytermesztés
Kárpátalján Nagyszőlős és Sóhát falu között a Fekete-hegy lábánál van hagyományosan a melegház vidék. Itt mostanáig fóliasátrakban és üvegházakban termesztettek gyümölcsöket, zöldségeket. A vásárló kereslet változásával a hangsúly és a figyelem az üvegből, alumíniumból és műanyagból készült, állandó üvegház télikertek építésére terelődött.

A fűszernövényeket a háztartás igényeinek kielégítésére és a környékbeli éttermek számára termesztik és saját kezűleg szárítják, aprítják. A fóliasátrakban továbbra is műanyag fólia alatt termesztik a belső piacra szánt terményeket: káposzta, szamóca, uborka, paradicsom, paprika.
A kiváló minőségű műanyag ablakokat és ablakszerkezeteket gyártó cégek örülnek az új tendenciáknak, hiszen komolyabb marketing kampány nélkül is érkeznek hozzájuk a megrendelések télikertépítésre, télikertgyártásra.

Ukrajnában kiváló minőségű a termőtalaj, az úgynevezett „csernozjom”. A piaci igények felmérése után nyilvánvalóvá vált, hogy ez a mezőgazdasági ágazat további kampányfogások nélkül is kisegítheti a pénzszűkében lévő helyi gazdákat, kistermelőket.
Elképzelhető, hogy a közeljövőben tömeges marketing SMS-t kapunk a következő szöveggel: „Vásároljon kárpátaljai bioterméket: zöldségeket, gyümölcsöt, fűszereket a télikertből!

2016. február 10., szerda

Fa télikert kupolatetővel

Egy valaha kupolatetős leégett ház télikertjének az újjáépítésére kaptunk megtisztelő felkérést. A ház nincs messze a jelenlegi ukrán-magyar határtól. Nem tudni, mi okozta a tüzet, miután a megüresedett épület elemeit szétlopkodták. Úgy döntöttünk, a munka jó részét nem  a helyszínen végeztük, a gyártás kényelmes üzemünkben történik.

A tulajdonos újra fában gondolkozik


A széles sávú mobilinterneten SMS-ben még tavaly leadott árajánlatkérés után egy megközelítő olcsó ajánlatot adtunk cserébe, amely szembetalálkozott a megrendelő megrendítő elképzelésével. Ezután a helyszíni felmérés során megvizsgáltunk és megtárgyaltunk minden részletkérdést, ami lehetővé tette, hogy pontos és hivatalos árajánlatot adhassunk a fából építendő télikert üvegkupolájéra. Amikor megszületett a megállapodás, hozzákezdhettünk a tervezői munkához. Jól felkészült mérnökeink gyorsan végrehajtották a tervezői feladatot és neki is kezdhettünk a tényleges megvalósításhoz. A kupola alapját adó alumínium szerkezetet lézeres méréssel vezérelt gépeken vágtuk ki és ügyes kézzel illesztettük össze. Ez a konstrukció a fa burkolat alatt láthatatlanná válik.

Helyükre kerülnek az üveg elemek


Az ékalakúra vágott üveglapokat  beemeltük és helyükre rögzítettük, majd kezdetét vette a gondos szigetelés és a végső csinosítás. Az üvegkupola kétségtelenül a megépült ház koronája lett. A ház sokkal fényesebbé vált, mintha csak az ablakokon keresztül érné az éltető napfény. Legfeljebb a tűzvész idején lehetett ennél is fényesebb. A mennyezetre feltekintve minden napszakban csodás élményben lehet része a tulajdonosoknak. Az így gyártott télikerteket egyre több család veszi igénybe pihenés céljából, ami érthető is, hiszen a kimerítő munka után egy hideg téli napon leginkább melegségre és kényelemre vágyunk. Évszázadokkal ezelőtt is építettek télkerteket, ám eleinte növényeket tartottak és gondoztak benne. Ma jellemzőbb a családi tűzfészek.

2016. február 9., kedd

Független lap- és könyvkiadás

Posztajánló. Arról számolok be Pirézblogon legutóbbi bejegyzésében, hogy semmit nem rovok fel magamnak életem nagy mulasztásaként jobban, mint azt, hogy a közvetlenül a rendszerváltás előtti, majd alatti és utáni években nem hogy rendszeresen, de még alkalomszerűen sem írtam naplót. Amit mondjuk 1987. és 1993. között feljegyezhettem volna, az ma már történelem lenne: kis helyi adalékai a világtörténelmi léptékű változásnak, a Szovjet Birodalom széthullásának, a szocialista tábor és valamennyi csatolt intézménye gyors egymásutánban történő megszűnésének. Ha ebben a hét esztendőben vezettem volna naplót, abból nyomon lehetne követni, mit hogyan éltem meg  – sőt,  nem is csak a megélésről van szó. A magam területén és szerény módján aktív részese voltam bizonyos eseményeknek, fejleményeknek. És itt most nem is arra gondolok, hogy magyarság politikai aktivizálódásában miként vettem részt – ebben voltak nálamnál sokkal rátermettebb és jelentősebb szerepet vállaló személyek. Posztomban ezúttal a független lap- és könyvkiadás kezdeteit foglalom össze nagyon röviden: Hatodik Síp - Független sajtó Kárpátalján

2016. február 7., vasárnap

Az Arvisura posztmodern dekonstrukció

nemrégiben a svéd állami levéltár feloldotta egy tíz évre zárolt
dokumentumfondját, amely az akkor Stockholmban elhunyt költő és
gondolkodó, Alexander Choosow hagyatékát tartalmazta. Ebből kétséget
kizáróan megállapítható, hogy lényegét tekintve az Arvisura egy gondosan megalkotott posztmodern dekonstrukció - Arvisura: posztmodern dekonstrukció

2016. január 25., hétfő

A BéDéKker új dizájnja

Új ruhát kapott a BéDéKker. Ez egy olyan oldalam, ahová kisebb-nagyobb alapossággal és rendszerességgel összes friss bejegyzésem
ajánlóját, linkjét ki szoktam tenni. Így itt elvben minden arra érdemes
vagy érdemtelen webes megnyilvánulásom nyomon követhető, bármelyik
blogba, weboldalra is írtam azt, amit. A BéDéKker átalakítása

2016. január 23., szombat

Bolonyik

Egy 2005-ös blogbejegyzésből: "A Kárpáti Igaz Szó MTI-hírként közli a KMKSZ-elnökség hétfői ülésének a
határozatait (eleve röhej, hogy ilyen kerülő úton, Budapesten keresztül
jut hozzá az ungvári szerkesztőség az Ungváron megtartott ülés
határozataihoz), az érdekesség az, hogy annak csupán az első két pontját
ismertetik. Pedig létezik egy harmadik pont is, mint erre a tegnap
éppen Apuval villáminterjút készítő és pár percre nálunk fent is időző
Horváth Sanyi felhívta a figyelmemet: a Kárpátalja c. lap febr. 4-i (de
tegnap már megjelent) száma közli is. Ebben a KMKSZ, mint a KISzó egyik
lapalapítója, felszólítja az alapító-társakat (megyei közigazgatás és
tanács), hogy mentsék fel Kőszeghyt főszerkesztői tisztségéből." Mi az a Bolonyik

2016. január 14., csütörtök

Ukrajna, hatalom…

Puccs? Forradalom? Nemzeti mozgalom? - egy jegyzet 2004-ből:

Ez az egész cécó (sőt: cicó, jó Woody nyomán) rég nem a népharagról és nem a népakaratról szól, nem arról, hogy a fellázadt istenadta nép elkergeti a rossz királyt. A tömegek, mint általában, felsőbb érdekek játékszerei – még akkor is, ha esetleg tőlük, belőlük indul spontán módon a megmozdulás. (Bár nekem erről is vannak kétségeim. Meggyőző biztatás kell ahhoz, hogy utcára vonuló szándék ébredjen valakiben.) Amint pedig szavát hallatja a tömeg, azonnal akad egy vátesz, egy párt, egy mozgalom, aki/amely azonnal kisajátítja magának a népet és ettől kezdve az ő nevében beszél. A nép meg azt hiszi, aki ott szónokol, valóban őt képviseli. Aztán amikor hatalomra segíti, kiderül hogy… Ukrajna, hatalom…

2016. január 13., szerda

BDK és Digitális Mikrokozmosza

 Az alábbi interjút a rég megszűnt Milyen vagyok? c. blog tulajdonosa, Szántó Ádám
(nick: admc) készítette velem 2006-ban, s két változatban (egy
rövidített, egy teljes) meg is jelentette oldalán. A webhely már régóta
elérhetetlen, a szövegben szerepelt linkek egy része is elévült-elavult,
ezeket felülbíráltam akkor, amikor ezt a blogbejegyzést az ugyancsak megszűnő NolBlogról ide költöztettem – bdk, 2016

BDK és Digitális Mikrokozmosza

– Minek tartod magadat elsősorban, bloggernek, írónak, újságírónak vagy költőnek?

–Ezek közül csak újságírónak nem. Ettől még újságba író
lehetek, hiszen munkáim nemcsak könyvekben és folyóiratokban, hanem
napilapokban is megjelennek, klasszikus és tipikus újságírói
tevékenységet azonban nem folytatok, nem írok és nem dolgozok fel
híranyagot, nem készítek riportokat, nincsenek helyszíni tudósításaim,
nem végzek oknyomozást, nem járok utána bejelentéseknek –és nem is
kötődöm egyik szerkesztőséghez sem. Újságokban szerepelve amolyan
alkalmi publicista lennék hát, aki vagy saját ötletéből ír közéleti,
politikai témájú cikket, esszéket és ezeket megpróbálja eladni, vagy
konkrét felkérésnek eleget téve ír és küld anyagot a megrendelőnek.
BDK és Digitális Mikrokozmosza

2016. január 12., kedd

Mobil marketing – tömeges SMS-küldő cég

Folyik az aktuális keresőmarketing blogtuning - egyben a NolBlog megszűnését követő kármentés, posztok importálása különféle blogokra:

Mobil marketing szolgáltatás

Per definitionem az online SMS-kampány lebonyolítása egy olyan internetes mobil-marketing szolgáltatás, amely webfelületről tömeges SMS küldés révén kézbesít reklámszövegeket a vásárlói  ügyfélkörszámára.

Mindehhez bővebb kiegészítések a mobilmarketing.blog.hu oldaláról, amely szerint a pénzügyi tranzakcióknál és banki szolgáltatásoknál egyre többször kerülnek elő a mobilhálózatra kötött, illetve mobilinternettel is rendelkező telefonok. Egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás szerint a válaszadók közel harmada, pontosan 32 %-a már hajtott végre fizetési tranzakciót a készüléke segítségével. A netbank használata mobilon keresztül ugyanakkor Magyarországon még nem annyira jellemző: mindössze tíz %-uk nyilatkozott úgy, hogy telefonja segítségével is szokta intézni banki ügyeit. Ehhez képest a pénzintézetek szinte egyáltalán nem használják ki a mobilmarketing kínálta lehetőségeket, még a kifejezetten okostelefon igénybevételével bankolók számára sem indítanak ezek a szervezeti egységek az ügyfélkör szélesítését célzó sms-kampányt, holott ennek eredményességét az elektromos kommunikációval és online marketing elárásokkal foglalkozó szakemberek már bizonyították.

Tömeges SMS küldés mobiltelefonra

Jelentősebb szervezeti egységek, államhivatalok, nagyvállalatok, bankok olykor saját infrastruktúrát építenek a csoportos sms-küldéshez - ez mindenképpen növeli a kampányok lefolytatásának biztonságát, ugyanakkor nagy anyagi ráfordítással jár és nem biztos, hogy a beruházás megtérülési rátája eléggé kedvező az adott egység egyéb üzelti ágazataihoz képest.

Ám ha egy ilyen önálló fejlesztési stratégia be is igazolódhat, az szinte bizonyos, hogy kisvállalkozások esetében ez nem költséghatékony, ésszerűbb és célszerűbb az online üzenetküldő ágazatban gyakorlott szolgáltató céget megbízni az SMS-kampány lebonyolításával. Az ilyen cégek úgynevezett Gateway rendszerben, azaz mobileszköz igénybevétele nélkül teljesítik a megrendeléseket és akár milliós számban képesek tömeges smsüzenet kézbesítésére.

mobilmarketing - tömeges sms
Számítógépről továbbított tömeges SMS - Gateway mobilmarketing

Online marketing, mobilmarketing, tömeges sms küldés - okostelefon alkalmazása SMS-kampányhoz 


Okostelefon Pr – tömeges üzenetküldés, marketing kampány lefolytatása, ingyenes sms küldés - Mobil marketing – tömeges SMS-küldő cég

2016. január 6., szerda

Éva kenyeret sütött (2005)

A végső kiábrándulást NZM minden tőle elvárható minőséget alulmúló
kisregénye és Fodor Géza azelőtt általam is a legmagasabbra tartott
költészetének elkeserítő visszafejlődése eredményezte. Még megírtam a Sáskajárás után
c. opuszomat – de ezzel meg is szűnt az érdeklődésem a kárpátaljai
magyar irodalom – mint olyan – iránt. Az ember egy ideig riogatja magát a
rosszal, a silánnyal, a folytonos újraközlésekkel, a szerkesztetlen
könyvekkel, kötelességének érzi, hogy véleményt alkosson róluk, és
észrevételeinek a nyilvánosságra hozatalával talán hozzájáruljon valami
egészségesebb szemlélet, nagyobb műgond, kiteljesedő alkotásmód
kialakulásához. Aztán belefárad, beleun, és megérti, hogy teljesen
fölösleges erőfeszítés a hibákra és gyengékre rámutatni: épp ez
ellenkezője történik annak, amit elérni szeretne.

Éva kenyeret sütött

2016. január 1., péntek

Evolúció vagy revolúció

Ami
nem igazán derült ki, az jövetelének a célja, illetve az, hogy miért
éppen minket keresett fel. Kapcsolatokat keres, sok-sok embert
(ezerkétszázat – de miért pont ennyit?) szeretne bevonni a munkájába, és
ebben, mint mondta, egyaránt szüksége van a tudományos kutatókra és a
téma iránt érdeklődő laikusokra. Az igazság nem a könyvekben rejtőzik,
állította, a közvetlen emberi kapcsolatok sokkal gyümölcsözőbbek
lehetnek. Ez a felfogás kicsit elbizonytalanított. Valahogy nehezen
tudom elhinni, hogy az őstörténet kutatásában ez eredményes módszer
lehet. (Bár találkoztam már korábban is olyan nézettel, amely szerint
sok-sok-sok ember kevés tudása összességében értékesebb a kevesek nagy
tudásánál. Ha jól emlékszem, ezt a Wikipédia c. kollektív internetes
enciklopédia szerkesztője fejtette ki, mikor a módszerüknek ellene
vetettem: tudományos lexikont mégsem írhatnak laikusok, ez avatott
tudósok dolga; ilyen alapon az Akadémiát is fel lehetne oszlatni – nos,
erre válaszolva írta nekem, hogy nem is tudom, ez a feloszlatás milyen
sokak egyetértésével történne. Én valahogy a tudományt mégsem tartom
demokratikus intézménynek – mint ahogy a művészetet sem. De hát miért ne
tévedhetnék ebben.)




3 furcsa megkeresés, evolúció vagy revolúció