2016. január 1., péntek

Evolúció vagy revolúció

Ami
nem igazán derült ki, az jövetelének a célja, illetve az, hogy miért
éppen minket keresett fel. Kapcsolatokat keres, sok-sok embert
(ezerkétszázat – de miért pont ennyit?) szeretne bevonni a munkájába, és
ebben, mint mondta, egyaránt szüksége van a tudományos kutatókra és a
téma iránt érdeklődő laikusokra. Az igazság nem a könyvekben rejtőzik,
állította, a közvetlen emberi kapcsolatok sokkal gyümölcsözőbbek
lehetnek. Ez a felfogás kicsit elbizonytalanított. Valahogy nehezen
tudom elhinni, hogy az őstörténet kutatásában ez eredményes módszer
lehet. (Bár találkoztam már korábban is olyan nézettel, amely szerint
sok-sok-sok ember kevés tudása összességében értékesebb a kevesek nagy
tudásánál. Ha jól emlékszem, ezt a Wikipédia c. kollektív internetes
enciklopédia szerkesztője fejtette ki, mikor a módszerüknek ellene
vetettem: tudományos lexikont mégsem írhatnak laikusok, ez avatott
tudósok dolga; ilyen alapon az Akadémiát is fel lehetne oszlatni – nos,
erre válaszolva írta nekem, hogy nem is tudom, ez a feloszlatás milyen
sokak egyetértésével történne. Én valahogy a tudományt mégsem tartom
demokratikus intézménynek – mint ahogy a művészetet sem. De hát miért ne
tévedhetnék ebben.)




3 furcsa megkeresés, evolúció vagy revolúció


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése